Megható
Megtudtam, hogy a törzsvendégem, aki mindig hatalmas borravalót hagy, az apám
Janet soha nem ismerte az apját, és az édesanyja sem akart róla beszélni. Évekkel később, az egyik munkahelyi ügyfelének kinyilatkoztatása miatt a téma többé nem volt megkerülhető.
Jane-nek hívnak és pincérnőként dolgozom egy étteremben. A legtöbb ember nem gondol sokat erről a munkáról, de én büszke vagyok rá. Az emberek kiszolgálása nagy örömet okoz nekem.
Mindig igyekeztem az ügyfeleimmel udvarias lenni, és próbáltam mindent beleadni a munkámba, bármekkora is legyen a feladat. A munkám során minden nap új emberekkel találkoztam, és ez nagyon izgalmas volt a számomra. Pár törzsvendégem miatt otthonosnak is érzem a helyet ahol dolgozom.
AZ ELVESZETT PÉNZTÁRCA
Az egyik törzsvendégem sokszor jön hozzám, és mindig megkér, hogy szolgáljam ki. Ezt én mindig furcsának tartottam, mivel alig szól hozzám egy szót is. Nem bánom, mivel nagyon kedves, és kifelé menet mindig hagy borravalót.
Egyik nap a férfi az asztalon hagyta a pénztárcáját, majd felállt és elment.
“Hé, nem ismeri véletlenül azt az embert, akit az előbb kiszolgáltam? Ő egy törzsvendég” – mondtam.
“Igen, mindig itt van, és mindig kiszolgálod. Ha valaki tudná a nevét, akkor azt hiszem, hogy maga az” – válaszolta a kollégám.
“Nem. Alig mond valamit.”
“Vannak emberek, akik csak azt akarják, hogy békén hagyják őket, tudod?! Semmi baj. Megtartom, amíg vissza nem jön érte” – mondtam.
Aznap este hazamentem és magammal vittem a pénztárcát. Úgy gondoltam, hogy a férfi holnap visszafog jönni a pénztárcájáért.
Hazaérve megpillantottam anyukámat, Lisát, aki épp főzött. Mielőtt köszöntem volna, anyukám pillantást vetett rám, majd azt mondta: “Dobd el a táskádat, és fogj egy kötényt!”. Ahogy letettem a táskámat az asztalra, a pénztárca kiesett belőle.
MEGLEPETÉS
“És aztán? Mi ez? Most zsebtolvajkodsz a munkahelyeden?” kérdezte Lisa.
“Ugyan már, anya! Nem, az egyik törzsvendégünk hagyta az étteremben ma reggel. Holnap elviszem neki. Hadd nézzem, van-e itt valami, ami segíthet” – mondtam, miközben kinyitottam a tárcát.
“Úgy tűnik, nincs benne cím vagy ilyesmi, de ez biztosan ő” – mondtam, és előhúztam a fényképét a tárcából.
Ahogy megmutattam édesanyámnak a képet, Ő azonnal lefagyott, majd a tányért leejtette a padlóra. A tányér összetört, miközben én zavartam bámultam rá.
“Anya, jól vagy?” Kérdeztem aggódva, miközben megpróbáltam feltakarítani a rendetlenséget.
“Öhm… jól vagyok… Csak azt hittem… Bocsi, csak egy kicsit szédülök, ennyi az egész. Nem bánnád, ha ezt te fejeznéd be?” – mondta, és gyorsan kisietett a konyhából.
Nem láttam még így az édesanyámat. Valami volt a képen ami egyértelműen rosszul esett neki. Aznap együtt vacsoráztunk, ami elég szokatlan volt a számunkra.
“Janet! Mondtam már, hogy nem ismerem őt. Most pedig kérlek, hagyd abba! Nem érzem jól magam, ez minden. Megyek lefeküdni. Jó éjszakát!”
Anyukámmal mindenről tudtam beszélni, vagyis majdnem mindenről. Egyedüli téma az édesapám volt. Soha nem ismertem őt, mivel mikor még csecsemő voltam ő elment. Már rég lemondtam róla, hogy találkozhassam vele.
Amikor a vacsora után nekiálltunk takarítani, megkérdeztem tőle. Egyszerűen tudnom kellett.
“Anya… Ki az a férfi? Ismered őt?” Kérdeztem.
“Hogy ismerem-e? Ezt nekem kellene megkérdeznem tőled. Ő a te ügyfeled” – válaszolta közömbösen.
“Nos, a képe egyértelműen kiváltott valamit. Szóval, meg kell kérdeznem, ki…” – mondtam, mielőtt édesanyám frusztráltan félbeszakított.
“Janet! Mondtam már, hogy nem ismerem őt. Most pedig kérlek, hagyd abba! Nem érzem jól magam, ez minden. Lefekszem az ágyba. Jó éjszakát!” – válaszolta Lisa, még jobban összezavarodva hagyva engem.
Néhány nap elteltével, a férfi soha nem bukkant fel a tárcáját keresve. Kezdtem attól félni, hogy soha többé nem jön majd vissza. Ilyenkor már egyáltalán nem tudott érdekelni a tárca. Csak annak akartam végére járni, hogy a férfi milyen kapcsolatban van az édesanyámmal.
ÉDESANYÁM TALÁLKOZÁSA A FÉRFIVAL
A nap végén megérkezett a férfi. Meglepetésemre az édesanyukám is megérkezett. Az étteremből figyeltem, amikor az anyukám odaszaladt a férfihez és mikor az ajtóhoz ért, valamit mondott neki. Majd ekkor a férfi visszafordult és távozott.
Ahogy teltek a napok, nem tudtam nem gondolni erre az egészre. Arra a következtetésre jutottam, hogy az édesanyám nem fog válaszokat adni a kérdéseimre. Ezért úgy döntöttem, hogy megnézem a tárcáját. Talán volt valami amit eddig nem vettem észre.
A tárcában egy névjegykártyát találtam. Onnan nem volt nehéz megtalálni, hiszen ő volt a cég tulajdonosa. Elmentem az irodába, ahol beléptem az előcsarnokba, már messziről felismert. Bevezetett az irodájába, hogy beszélgethessünk.
A VÁLASZ
“Köszönöm, hogy elhozta a tárcámat” – kezdte.
“Honnan ismeri az anyámat?” -kérdeztem habozás nélkül. “Öhm… Hát, ezt nem lehet könnyen megmondani… Úgyhogy inkább csak úgy kimondom. Én vagyok az apád, Janet” – mondta.
“M-m-apám?” Dadogtam, próbáltam megtalálni a szavaimat.
“Igen, az apád. Azért jöttem az étterembe, hogy találkozzunk. Az édesanyád biztos rájött erre, amikor otthagytam a tárcámat, és megtiltotta, hogy találkozzunk” – magyarázta.
“És hol voltál egész idő alatt?” -kérdeztem.
“Nem működtek a dolgok anyád és én köztem, és én még nem álltam készen arra, hogy apa legyek. Fiatal voltam és gyáva. Így hát otthagytalak téged és édesanyádat” – magyarázta lehangoltan.
“Csak úgy itt hagytál minket?” -kérdeztem, sírva.
“Sajnálom, Janet. Bepánikoltam, és azt hittem, jobb lesz nektek nélkülem. Évekkel később rájöttem a hibámra, és jóvá akartam tenni a dolgokat, de sosem voltam elég bátor. Miután az étteremben lenyomoztalak, úgy gondoltam, hogy legalább távolról megnézhetlek” – zárta le a beszélgetést.
Teljesen összevoltam törve. Már régóta válaszokat vártam az édesapámmal kapcsolatban. Most itt áll előttem, és minden elmondott, és bárcsak ne tette volna meg, Megbocsájtsak neki, vagy felejtsem el és adjak neki még egy esélyt?
