Az idős embert kigúnyolták az iskolában, de ötven évvel később 26 dobozt kapott minden osztálytársától

Egy idős férfit egész iskolás éveiben zaklattak, ami kihatott egész életére. Alacsony önbecsülése miatt szegényként és hajléktalanként végezte, majd 50 évvel később minden osztálytársától egy dobozt kapott.

Michael Smithet egész iskolai éveiben zaklatták. Mire középiskolába ért, önbecsülése olyan ponton volt, ami kihatott az életére.

Gyakran csúfolták a kinézete miatt, mivel az arca felét egy feltűnő anyajegy borította, amit szegénysége végett nem tudott eltávolítani. “Hé, dalmata!” – cukkolták az osztálytársai.

ISKOLAI SZERENCSÉTLEN ÉLETE

Michael számára az év legrosszabb időszaka természetesen a Halloween volt, amikor a társai azzal csúfolták, hogy neki nem is kell beöltöznie a bulikon. “Már így is egy két lábon járó jelmez vagy!” – jellemezte az egyik osztálytársa.

“Fogadok, hogy a csokit vagy csalunk gyerekek azt hinnék, hogy már maszkot viselsz” – szólt közbe egy másik.

Michael az értettségi után is csak egy szerencsétlennek érezte magát. Eltávolodott másoktól, és ez miatt nem volt sikere semmilyen munkában.

RÉG NEM LÁTOTT ISMERŐS

Mikor betöltötte 66 életévét, hajléktalanként élt egy régi pickupban, amelyet apukájától örökölt. Örökbe fogadott egy kóbor kutyát, ami azóta is hűséges maradt hozzá.

Egy nap, mikor San Francisco utcáin koldult némi pénzért, egyik osztálytársa felismerte őt. “Michael Smith?” – kérdezte. “Te vagy az?”

Michael rémülten nézett a nőre. A nyomorúságos iskolai időszakának emlékei felidéződtek benne, és a nő észrevette. “Mi történt veled? Jól vagy?”

BŰNTUDAT

A szegény ember csak vállat vont. “Az életem mindig is ilyen volt. Borzalmasan ment az iskolában, a munkában sosem jeleskedtem, és soha senki nem szeretett belém a külsőm miatt. A szüleim meghaltak, és a kutyámon kívül senkim sincs.” – mondta a férfi.

A nő rettenetesen érezte magát Michael miatt. Különösen azért, mert ő is részese volt annak, ahogy most érzi magát a férfi. Fiatal korukban mindig kinevette, és ő is azok közé tartozott, akik gúnyolták.

“Sajnálom, Michael. Csak ennyi maradt a tárcámban, de remélem, veszel belőle egy jó ételt és néhány új ruhát. Kezd hideg lenni” – mondta Marissa, és átnyújtott neki egy százdollárost.

Miután rájött, hogy a férfi nem akar vele beszélni, akkor elsétált. Azonban nem tudott nem arra gondolni, hogy hogyan alakult így Michael élete. Két hét múlva osztálytársaival találkozott, és nem tudta megállni, hogy ne meséljen a találkozásról.

“Szegénységben élte le az életét, mert soha nem tette túl magát azon, ahogy az iskolában bántak vele. Ez hatással volt arra, ahogyan önmagát látta, és soha nem tudott talpra állni” – mesélte.

Az egyik osztálytárs, aki korábban zaklatta Michaelt, megosztotta, hogy megbánta tettét. “Az unokámnak most nehéz dolga van az iskolában a zaklatók miatt, és nagyon szégyellem, hogy én is az voltam” – vallotta be. “Ez hatással van az emberekre, és ezek a traumák még felnőttkorban is velük maradnak.”

A MEGHÍVÓ

“Nem hiszem el, hogy 50 évbe telt, mire rájöttünk, hogy Michael rosszul élt. Mit tehetünk érte? Már túl késő?” – kérdezte egy másik osztálytárs.

Az osztálytalálkozó végén úgy döntöttek, hogy meghívják Michaelt vacsorára.

Marissa megkereste Michaelt. A férfi ugyanott volt ahol előzőleg találkoztak. Csendben átnyújtott neki egy borítékot, majd elsétált. Messziről figyelte Michael reakcióját, mikor felnyissa a borítékot.

Michael kinyitotta a borítékot, és egy papírt talált benne, amelyen ez állt: “Michael, kérlek, találkozzunk ma délután háromkor a Grant Street 154-ben. Várom, hogy ott találkozzunk.”

Marissa remélte, hogy a férfi elindul a Grant Street felé, ami csak három háztömbnyire volt onnan, ahol a Michael koldult. A férfi azonban nem így cselekedett. A távolba bámult, mintha elgondolkozott volna valamin.

AZ AJÁNDÉK

Körülbelül egy perc múlva felállt, és elindult. Marissa megkönnyebbült, és követte őt a távolból.

Mikor a férfi a címhez ért, több dobozt is látott, amelyeken “Michaelnek” felirat volt. Elkezdte megszámolni őket, végén huszonhatot számolt.

Kinyitotta a dobozokat, és sokféle tárgyat talált. Köztük bútorokat, ruhákat, élelmiszereket, és elektronikai eszközöket is. Becsöngetett a házba, majd régi osztálytársaik nyitottak ajtót.

“Mit keresek én itt?” Michael megkérdezte, mikor meglátta azokat az arcokat, akik végett lett ilyen az élete. Huszonhatot számolt meg. “Miért adjátok nekem ezeket a dolgokat?”

Az osztálytársa ezek után elkezdtek bocsánatot kérni, azért amit tettek vele. Mire Marissa sorra került, megszólalt:

“Nem vehetjük vissza az életed egy darabját, Michael, és ezt örökké sajnálni fogjuk. De reméljük, hogy ez valahogy lehetővé teszi, hogy kényelmesen élhesd a hátralévő életedet.”

Marissa átnyújtott Michaelnek egy kulcsot, amit a férfi vonakodva vett át. “Mi ez?” – kérdezte.

“Ezek az új otthonod kulcsai. Ehhez a szép helyhez.” – mondta az egyik osztálytársa, és a ház felé mutatott, ahol álltak.

“Ha ezeket neked adjuk, talán nem szüntetjük meg azt a sok fájdalmat és traumát, amit okoztunk neked, de reméljük, elfogadod, hogy kényelmesen élhesd az életed. Nem érdemled meg, hogy az utcán élj” – tette hozzá egy másik régi osztálytárs.

Michael elismerte, hogy amit tettek vele, azt nem lehet azzal csak úgy elfelejteni, hogy egy házat adnak neki. Egész életében szégyenkezve élt, azért mert a régi osztálytársai azt éreztették vele.

Az osztálytársai biztosították róla, hogy megértik ezt, és megfogadják, hogy továbbra is kisegítik majd. Minden héten meglátogatták, és nemcsak szükséges dolgokat adtak neki, hanem a társaságukat is.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

A szavak egy életre megsebezhetnek egy embert. A férfi osztálytársai nem vették észre, hogy milyen hatással voltak rá. Fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy mit mondunk másoknak, mert egy életre megbánthatjuk őket, ami aztán lehet az életkörülményei veszélyeztetésére is hatással lehetnek.

Nem vásárolhatjuk vissza, hogy mit éreztettünk másokkal. Irányíthatjuk, hogy mit is mondunk másoknak, de azt nem tudjuk irányítani, hogy mások ez miatt mit fognak érezni. Fontos, hogy mindenkivel legyünk tisztelettudók, mert a szavak egy életre hatással lehetnek egy emberre.

via