A milliomos évekig támogatja a nevelőotthont, egy nap a gyerekek összefognak, hogy megmentsék a cégét

Néha egy apró probléma komoly válsággá válhat, ami majdnem így történt Thomas esetében is. Szerencsére a közössége összefogott körülötte, és segített megmenteni a cégét az összeomlástól.

Thomas egy szegény országban született, ahol sok probléma volt. Tamás apja, Jákob szegény volt, és városa szinte romokban hevert. Egy nap Jacob azt tervezte, hogy Thomas az USA-ba költözik, hogy jobb életet élhessen. Sajnos az apjának ott kellett maradnia, hogy gondoskodjon a családjukról.

Thomas teljesen egyedül érkezett egy új országba, és meg kellett találnia a módját, hogy munkát találjon, csiszolja az angolját, és megpróbáljon segíteni a családjának otthon. Kézbesítőként kezdett, és nagyon keményen dolgozott. Thomas elmesélte történetét az egyik cég vezetőjének, akinek szállított.

A menedzser így válaszolt: “Én is ugyanilyen háttérrel rendelkezem. Ha tovább őrlődsz, te lehetsz a főnök. Hidd el, én is voltam már ott.”

Ez váratlanul érte, de Thomas megfogadta a tanácsot, és a kézbesítőből felküzdötte magát a gyárban dolgozó, végül pedig a gyárat vezető munkatársává.

A gyors felemelkedés ellenére nagyon magányosnak érezte magát. Thomas a munkán kívül nem volt egy nagy társasági pillangó. Inkább azzal törődött, hogy segítsen a hátrányos helyzetű gyerekeknek a városban. A környéken több menhely is volt a közelben, és Thomas látta, hogy csak néhány ember hajlandó segíteni.

Thomas nemcsak pénzt és élelmiszert adományozott a menhelyeknek, hanem a szabadidejét is azzal töltötte, hogy segített nekik a javításokban, és olyan felszereléseket vitt nekik, mint a fűtőtestek. Thomas magas, barátságos férfi volt, aki hamarosan imádnivaló becenevet kapott a gyerekektől.

Nagyon sokat segítettél nekünk az elmúlt évben, és nem szeretnénk, ha elmennél.

“Mostantól Thomasnak, a tanknak fogunk hívni, mert úgy nézel ki, mint a rajzfilmben, és mindig hozol nekünk dolgokat!” – mondta neki az egyik árva, Rachel. Az alatt az egy év alatt, mióta átvette a gyárfőnöki posztot, Thomas több barátot szerzett, mint gondolta volna.

Mivel egy másik országból érkezett, távol a családjától, még mindig elszigeteltnek érezte magát. Ennek ellenére a közössége hamar megszerette őt, és a gyár összes dolgozója nagyra értékelte mindazt, amit értük tett. A gyárnak még mindig időben kellett teljesítenie a kitűzött célokat, és a gazdaság állapota miatt bármilyen jelentős botlás vagy késés a tönk szélére sodorhatta volna.

Thomas valójában a cég bővítését és új ügyfelek felkutatását tervezte. Ennek érdekében találkozót szervezett a potenciális partnerekkel a gyárában, hogy megmutathassa, milyen lenyűgöző munkát végzett már a csapata.

“Az ünnepi szezonban hatalmas szállítási időszak következik. Megrendeléseket kapunk a városban nyomtatott újságokra, magazinokra, plakátokra, képeslapokra és még néhány nagyobb csomagra is. Ha kibővítjük a gyárat, sokkal több cég számára kezdhetünk el kiadni” – dicsekedett Thomas.

“Ez mind nagyon lenyűgöző, de hallottad, hogy a szakszervezeti dolgozók decemberben sztrájkolni fognak? Mi csak ma reggel hallottuk” – kérdezte az egyik befektető.

Thomas meglepődött a kérdéstől, de összeszedte magát, és így válaszolt: “Ígérem, gondoskodunk arról, hogy a megrendeléseinket időben kiszállítsuk”.

Thomas egy kis fehér hazugságot mondott. Csak akkor szerzett tudomást a sztrájkról, amikor a befektető elmondta neki, és ki kellett találnia, hogyan oldja meg a problémát. A gyári munkásai elvégezték a munkájukat, de a szállításokért nem ő volt a felelős.

Ha tehát a sztrájk miatt késnének a szállítások, akkor az év legfontosabb időszakában sok pénzt veszítene. Thomas aggódott, hogy minden, amiért megdolgozott, kárba veszik. Amikor meglátogatott egy menhelyet, hogy leadjon néhány élelmiszert, mindenki látta, hogy valami nincs rendben.

“Miért vagy ilyen szomorú, Thomas, a tank?” kérdezte Rachel. Bár Rachel még csak tizenegy éves volt, elég okos volt, és Thomas gyakran mesélt neki dolgokat a munkájáról. Elmagyarázta Rachelnek a helyzetet, és bevallotta, hogy talán már nem tud annyit segíteni nekik.

“Lehet, hogy mindent elveszítek, ha nem találok módot arra, hogy ezeket a szállítmányokat elszállítsam. De igazán nagy öröm volt idejönni és segíteni nektek” – vallotta be. Miután Thomas visszatért a munkába, Rachel mindenkinek mesélt a menhelyen a problémájáról.

A nővérek és a Thomas által a városszerte segített menhelyek gyermekei együtt kidolgoztak egy titkos tervet. Csoportokra osztották magukat, és minden csoport a város egy-egy területét vette át, hogy az összes rendelés minden helyre eljusson. Minden csoport kiválasztotta a saját körzetét.

“Ti itt kihúztátok a nyulat a kalapból. Azt hittem, az összes futár sztrájkol.”

A szállítási nap határidejének lejártakor Thomas a gyár mögötti rakodódokkban volt. Már készült elmondani a rossz hírt a csapatának, amikor észrevette, hogy a csomagok már kimentek. “A munkások nem sztrájkoltak?” Kérdezte az egyik gyári munkást.

“Nem, azt hittem, te küldted őket… Egy csomó ember jött az óvóhelyről, és kivitte a csomagokat kézbesítésre. Szuper szervezettek voltak. Már elindultak a város különböző részeire” – válaszolta a munkás.

Thomas megdöbbent, és nem tudta elhinni. De hamarosan e-maileket kezdett kapni.

“Köszönjük szépen, hogy kézbesítették a csomagjainkat! Nem tudom, hogyan csináltátok ezt a sztrájk mellett, de ti vagytok a legjobbak!” – állt az egyik e-mailben. Egy másikban ez állt: “Srácok, ti húztátok ki a nyulat a kalapból. Azt hittem, az összes kézbesítő sztrájkol? Köszönöm!”

Thomas örömkönnyeket sírt, mert a gyára mégiscsak életben marad. Később aznap a menhelyi gyerekek és ápolónők visszatértek a gyárba, és együtt ünnepeltek Thomasszal.

“Ez a mi ajándékunk neked, Thomas, a tank! Az elmúlt években nagyon sokat segítettél nekünk, és nem szeretnénk, ha elmennél. Úgy gondoltuk, a legkevesebb, amit tehetünk, hogy segítünk megmenteni a gyárat” – mondta Rachel.

Thomas gyárát sikerült megmenteni. A következő évben a terveknek megfelelően bővíteni tudta a gyárat.

Thomasnak azt is sikerült elérnie, hogy a családja közelebb költözzön hozzá. Hagyománnyá vált, hogy decemberben egy közeli parkban grilleznek a közösség számára. Azért tették ezt, hogy emlékezzenek arra, hogyan fogott össze a város a válság idején.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

1. Egyetlen jó cselekedet sem marad észrevétlen. Tamás szívének jóságából adakozott a közösségének. Amikor a legnagyobb szüksége volt a segítségre, még csak kérnie sem kellett Racheltől és a menhelyiektől segítséget, ők máris megjelentek neki.
2. Minden problémára mindig van megoldás. Bár Thomas beletörődött abba, hogy a válság miatt a cége csődbe mehet, mégis volt fény az alagút végén. Csak egy segítő kézre volt szüksége.

Oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Talán feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a darabot olvasóink mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. Bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés. Minden kép kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via