Ez egy 92 éves asszony története, aki bár nagyon beteg volt, és már csak néhány napja volt hátra, elhatározta, hogy megnézi dédunokája születését, és a férjével marad, akivel 75 éve együtt vannak.

Kayla Tracy, a kedves hölgy unokája úgy döntött, hogy megosztja a történetet:


“Hetvenöt év. Hetvenöt éve van házas ez a szerelmespár. Ez alatt a 75 év alatt sok szenvedés, de sok nevetés és jó idő is volt. Ők egy házaspár ízig-vérig. Három erős fiút neveltek fel, és mindig minden vasárnap templomba jártak.

Dédnagyapám a második világháborúban szolgált, és a “minden nap dolgozol, különben keveset élsz” mottó szerint él. Ez az ember vak, 90%-ban elvesztette a hallását, de még mindig dolgozik egy rönkvágóval, és halakat etet a földjén lévő tóban…

Amikor azonban 92 éves dédnagymamámat kilenc héttel ezelőtt tájékoztatták, hogy már csak három hete van hátra, az egész világ megállt. A dédnagymamámat gondozó orvos közölte a gyermekeivel, hogy az életjelek alapján rosszul van, és a veseelégtelenség tüneteit mutatja.

Amikor a családom ezt meghallotta, minden eddiginél erősebben imádkoztunk. Eltelt egy hét, és a nővérem úgy döntött, hogy otthagyja a munkáját, hogy a dédnagymamámra vigyázzon. A nővérem akkoriban terhes volt, és amikor csak tudott, gondozta dédnagymamánkat, mielőtt a 36. héten megindult a szülés. A dédnagymamám azt mondta neki: “Csak addig akarok élni, hogy láthassam az unokámat”. Azon a napon, amikor Magnolia Jean világra jött, dédnagymamám nagyon boldog volt! Különösen azért, mert Magnóliát róla, Jean Roperről nevezték el.

Attól a naptól kezdve dédnagymamám teljesen megváltozott. Magától kelt fel, elkészítette dédapám reggelijét, és még a házimunkát is elvégezte. Alig várta, hogy a nővérem megérkezzen az új babával. Természetesen megjelentem, hogy ezt a pillanatot is dokumentáljam, és azóta dédnagymamám remekül van! Kilenc hét telt el a diagnózis óta.

2018. március 5-én ünnepelte a 75. házassági évfordulóját a dédnagyapámmal. Vasárnap úgy döntöttek, hogy előre megünneplik, és a Cracker Barrelben ebédelnek. Ezután találkoztak velem a gyönyörű 85 hektáros birtokukon készült fotókhoz.

A diagnózisa után dédnagymamám már nem érezte magát szépnek, pedig mindannyian mondtuk neki, hogy milyen szép még mindig…..
Amikor kiszálltak az autójából, láttam, hogy gyönyörűnek érzi magát! Folyamatosan igazgatta a haját, és kérdezgette, hogy jól néz-e ki a sminkje! Mondtam, “gyönyörű szép vagy és sugárzol a szeretettől”, mire ő azt válaszolta, “ez jó, örülök, hogy 75 év után is sugárzom a szeretettől”.

Megkértem, hogy csókolja meg a dédnagyapámat egy fotó kedvéért, de ehelyett rám nézett, hatalmas mosolyt villantott, és csak elpirult. Mondtam neki, hogy “semmi baj, nem nézek oda”.

Ehelyett inkább megkértem, hogy csókolja meg az arcát. Legalább ez a tökéletes kép sikerült!

“A nagyszüleim hatalmas családot neveltek. Hét unokájuk, tizenegy dédunokájuk van, és egy dédunoka is úton van.”

Mivel van egy tó a földjükön, együtt szoktunk horgászni. Egy nap, horgászat közben dédnagymamám két kis halat fogott egy zsinórral! Így az egész napos horgászat után visszamentünk a házába, megmosakodtunk, és ettünk egy fagylaltot. Az egyik legszebb együtt töltött időm az volt, amikor hallgattam, ahogy az orgonáján zenélt. A helyi baptista templomunkban is játszott….

Ezeknek a fotóknak a készítése volt az egyik oka annak, hogy fotós lettem. Az, hogy megmenthetem ezeket a pillanatokat a családomnak és nekik, mindent jelent számomra. Élvezem, hogy minden egyes másodpercüket lefényképezhetem. Annyira áldott vagyok, hogy megörökíthettem ezt az igaz szerelmet. Egy olyan szerelmet, amit csak remélni tudok, hogy a férjemmel is megélhetek. Szeretném, ha mindenki látná ezeket a képeket, és tudná, hogy az igaz szerelem valódi.”

Oszd meg ezt a gyönyörű szerelmi történetet!
via